Kia Sportage 1.6 T-GDI AWD GT-Line teszt. Családi mindenes prémium érzetben

Van az az autó, amivel néhány kilométer után pontosan érzed, mire lett szánva. A frissített Kia Sportage pontosan ilyen: nem akar sportautót játszani, nem akar luxuslimuzin lenni, egyszerűen mindenes, amihez szívesen nyúlsz minden reggel. Ez pedig sokszor többet ér, mint a katalógusadatok.

A nálunk járt GT-Line felszereltségű 1.6 T-GDI AWD változat a paletta krémje: 180 lóerő, 265 Nm, hétfokozatú DCT automata és összkerékhajtás, papíron is jól mutat, de az igazi értéke menet közben derül ki. A turbós 1.6-os élénk, nem tolakodó, a váltó pedig szinte észrevétlenül teszi a dolgát. Nincs felesleges rántás, gondolkodási idő, csak finom, kulturált működés.

A modellfrissítés jót tett a Sportage-nek. Az amúgy sem visszafogott formavilág most még karakteresebb lett: elöl a merész lámpagrafika és az orr dacol minden unalmas SUV-sablonnal, hátul pedig végre letisztult, modern, már-már prémium hatás fogad. Nem túlzó, inkább elegánsan feltűnő.

A legnagyobb váltás mégis belül érkezett. Amint becsukod az ajtót, olyan csend fogad, mintha eggyel drágább kategóriába léptél volna. A GT-Line anyaghasználata kellemesen puha, vizuálisan is igényes, a kijelzők íve és a kezelőszervek logikája pedig azonnal otthonossá teszi.

A helykínálat? Négy felnőtt kényelmesen, kompromisszum nélkül utazik benne, a 591 literes csomagtartó pedig nemcsak számadat, hanem valóban pakolható, családi hétköznapra kitalált tér. Babakocsi, városi bevásárlás, minden belefér, és még marad hely.

Fogyasztás: csak itt csúszik el a tökéletességtől

Ha van gyenge pont, az a városi étvágy. A 9,5 liter körüli fogyasztás nem tragédia, de érződik, hogy a Sportage nem egy hibrid takarékbajnok. Országúton viszont jóval barátságosabb: stabil, csendes és keveset kér.

A frissült Kia Sportage nemcsak szemre lett modernebb, hanem érzésre is. Finom működésű automata, kényelmes futás, csendes kabin, bőséges hely és karakteres külső, minden megvan, amit ma egy családi SUV-tól elvárunk. Lehetne takarékosabb, de a mindennapokban annyi pozitívuma jön elő, hogy ezen könnyű túllépni.

Nem akar többnek látszani és mégis többnek éreztük.