A Nissan Formula E Csapata készen áll a 11. szezonnyitóra São Paulóban

A japán alakulat, az erős 10. szezonra épít, amely során negyedikként végeztek a csapat
és pilóta bajnokságban, az újonnan alapított, gyártói bajnokságban pedig harmadikak
lettek.
A Nissan új pilótapárossal vág neki a szezonnak, annak érdekében, hogy a lehető
legjobb helyezéseket érhessék el és futamgyőzelmeket zsebelhessenek be. Egy szezon
kihagyása után visszatér a tapasztalt Norman Nato, így Oliver Rowlanddal együtt (aki
két győzelmet és további öt pódiumhelyezést ért el a 10. szezonban) a team most már
kettő Formula E futamgyőztessel büszkélkedhet. Mindkét pilóta rendelkezik a kellő
tudással ahhoz, hogy mindent kihozzanak az autókból, amellett, hogy elősegítsék az
alakulatot a kocsik fejlesztésében. Nato továbbra is a #17-es számmal versenyez majd a
Nissan e-4ORCE 05-ösben, míg Rowland #23-al.
A tavalyi szezonban São Paulóban Rowland az utolsó körön, az utolsó kanyarban egy
igazán emlékezetes kettős előzéssel biztosította be a csapat számára a dobogós
helyezést. Ez az eredmény csak az egyike volt a brit számos kiemelkedő sikerének a
tavalyi idényben, ahol hétszer állhatott dobogóra, köztük futamgyőzelemmel Misanóban
és Londonban.

Ez lesz a harmadik alkalom, hogy a Formula E Brazíliába látogat, a házigazda most is a
São Paulo Street Circuit, ahol a híres Sambadrome helyszínen a rajongók
megcsodálhatják a gyorsabb, erősebb és fenntarthatóbb GEN3 Evo versenyautókat,
amelyek a brazil szezonnyitón debütálnak. Külön érdekesség, hogy a fő egyenes a
világhírű São Pauló-i Karnevál helyszínén található.
A 2,93 kilométeres pálya 11 kanyart tartalmaz három hosszú egyenessel, amelyeket
erős fékezési zónák követnek. A legjobb előzési lehetőségeket az 1-es, 4-es és 7-es
kanyarok kínálják, így igazán izgalmas versenyre számíthatunk.
"A tesztelés a GEN3 Evo autóval intenzív volt, azonban sokat tanulhattunk belőle,
különösen az új gumikról és az összkerékhajtási rendszerről. Az elmúlt hónapok kemény
munkával teltek, és alig várjuk, hogy végre újra pályára léphessünk. A São Paulo-i pálya
nagyon különleges, nem olyan, mint sok másik- a pálya nagy sebességű, kemény
fékezésekkel és alacsony tapadással, így kihívást jelent majd itt kezdeni a szezont,
különösen az új autókkal. Azonban készen állunk, és célunk, hogy a 10. szezon végéhez
méltóan kezdjük a 11. szezont is" – mondta Tommaso Volpe a
Nissan Formula E csapatának ügyvezető igazgatója.
A Nissan a Formula E bajnokság 5. szezonjában (2018/19)
debütált a tisztán elektromos hajtású versenyeken, az első és
egyetlen japán gyártóként. Az idei szezonban a csapat a
népszerű cseresznyevirágzás díszítést választotta autóira, ami a 9. szezon óta a
rajongók kedvence. A mintázat szimbolikus, mivel utal a japán DNS-ére és az új
kezdetekre, ami a Nissan Formula E identitását jellemezi.

A Nissan Formula E szerepvállalásáról
A Nissan az ABB FIA Formula E bajnokság 5. szezonjában (2018/19) debütált a tisztán
elektromos hajtású versenyeken, az első és egyetlen japán gyártóként.
A 7. szezonban (2020/21) bejelentette, hogy részt vesz a GEN3-korszakban, amely a 9.
szezontól (2022/23) a 12. szezon végéig (2025/26) tart, kinyilvánítva ezzel hosszútávú
elköteleződését a Formula E iránt.
2022 áprilisában a Nissan felvásárolta az e.dams versenycsapatot, mellyel biztosította
részvételét az ABB FIA Formula E világbajnokságon.
2022 júniusában bejelentették, hogy a Nissan az egész GEN3 korszak alatt a McLaren
Racinget támogatja az EV hajtáslánc-technológiájával.
2024. március 28-án, az első tokiói E-Prix előtt megerősítette hosszú távú
elköteleződését a Formula E mellett, amikor is elsőként jelentkezett be a 2030-ig tartó
GEN4-korszakra. Ez tovább erősíti a vállalat elkötelezettségét az "Ambition 2030"
elektrifikációs célkitűzései iránt.
A 11. szezonban a Nissan Formula E Csapat versenyzői Oliver Rowland és Norman Nato.
A Nissan részvételének elsőszámú célja a Formula E versenyen, hogy a globális
közönség számára is megismertesse a kibocsátásmentes elektromos járműveket,
izgalmas és élménydús módon. Annak a célkitűzésnek a részeként, hogy 2050-re a
vállalat szén-dioxid-semlegességet érjen el működése és termékei teljes életciklusa
során, a Nissan a kulcsfontosságú piacokon minden új járműkínálatát villamosítani
kívánja a 2030-as évek elejére. A japán autógyártó célja, hogy a versenypályán szerzett
tudást és technológiát átültetve az úti járművek fejlesztésébe, jobb elektromos autókat
kínáljon ügyfeleinek.