Könnyű beleszeretni - Honda Prelude teszt

Negyed évszázad után újra itt a Honda Prelude, és ha valaki azt gondolta volna, hogy a klasszikus sportkupék ideje végleg lejárt, annak érdemes közelebbről is megismerkednie a hatodik generációval. Minket már az első pillanatban elvarázsolt a formájával, a vezetési élményével és azzal a különleges hangulattal, amit manapság egyre kevesebb autó képes megadni. Ráadásul mindezt úgy teszi, hogy közben a fogyasztásával sem kell szégyenkeznie.

Egy forma, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni

A mai autókat nézve néha úgy érezzük, hogy a formatervezőknek egyre nehezebb igazán karakteres, időtálló szépséget alkotniuk. A Honda Prelude azonban pontosan azt mutatja meg, hogy a klasszikus sportautós arányoknak ma is megvan a helyük. Hosszú, lapos és széles karosszériája egyszerre elegáns és sportos, miközben egyetlen vonalával sem akar feleslegesen hivalkodni.

A teszthét alatt hamar kiderült, hogy nem csak nekünk tetszik az autó. Az utcán sokan megfordultak utána, és többen is megállítottak, hogy megtudják, milyen autó ez. Amikor elmondtam, hogy az új Honda Prelude áll előttük, rendszerint meglepődtek. Volt, aki egyszerűen csak annyit mondott, hogy milyen régen látott már ennyire szép, klasszikus arányú sportautót.

És pontosan ez az, amitől a Prelude különleges. Nem kell hozzá harsány szín, hatalmas légbeömlő vagy túlzó szárny. Egyszerűen jó ránézni. A 4525 milliméteres hossz, a lapos tetővonal és a széles kiállás olyan kecses sportkupévá teszi, amely mellett nehéz közömbösen elmenni.

Hibrid szív, sportos lélek

A motorháztető alatt a Honda jól ismert, e:HEV rendszere dolgozik. A négyhengeres, Atkinson ciklusú benzinmotor elsősorban a hatékony működésre helyezi a hangsúlyt, az elektromos hajtás pedig gondoskodik arról, hogy a Prelude a hétköznapokban is kellemesen, egyenletesen és lendületesen mozogjon.

A 184 lóerős rendszerteljesítmény és a 315 Nm forgatónyomaték papíron talán nem ígér vérbeli lóerőgyárat, de a gyakorlatban egyáltalán nem éreztük kevésnek. A Prelude nem az egyenesekben akar mindenkit legyőzni, és nem is a nyers erőről szól. Sokkal inkább arról, hogy a rendelkezésre álló teljesítményt mennyire természetesen és élvezetesen adja át.

A benzinmotor csendesen és nyugodtan duruzsol, a hibrid rendszer pedig szépen teszi a dolgát a háttérben. A hétköznapi közlekedés során ebből elsősorban a kifinomultságot érezzük. Aztán egyszer csak megnyomjuk az S+ gombot.

Na, akkor jön a hidegzuhany!

Az addigi nyugalmat felváltja egy egészen más hangulat. Az utastér megtelik a virtuális váltásokat szimuláló motorhanggal, a rendszer pedig olyan vezetési élményt próbál teremteni, mintha egy hagyományos, sportos hajtáslánccal szerelt autóban ülnénk. A Prelude egy pillanat alatt karaktert vált, és máris úgy érezzük, hogy egy versenyautó pilótafülkéjében foglalunk helyet.

Lehet vitatkozni azon, hogy egy hibrid sportkupénak szüksége van e a mesterségesen előállított váltási érzetre és motorhangra, de az biztos, hogy a Honda mérnökei nem véletlenül találták ki ezt a megoldást. Az S+ mód egy újabb réteget ad az autó személyiségéhez, és még élvezetesebbé teszi a vezetést. Aki viszont inkább a csendes, nyugodt haladást szereti, annak a Prelude ebben a szerepben is tökéletes partner.

Magyar utakra hangolva

A sportos külsőhöz megfelelő futómű is jár. Az adaptív lengéscsillapítókkal szerelt rendszer kellemes meglepetést okozott, hiszen a magyar utak változó minőségét is meglepően jól kezelte. Nem kellett kompromisszumot kötnünk a kényelem és a sportosság között, és a hétköznapi közlekedés során sem éreztük úgy, hogy egy keményre hangolt, minden úthibát közvetítő kupéban ülünk.

Az 1480 kilogrammos saját tömeg szintén a Prelude előnyére válik. A mai autók között ez kifejezetten kedvező értéknek számít. Az autó könnyedebbnek hat annál, mint amit a méretei alapján várnánk, és ez a vezethetőségén is érződik.

A Prelude nem akar mindenáron versenyautónak látszani. Inkább egy olyan sportkupé, amellyel öröm elindulni reggel, jó érzés végigmenni a kedvenc útjainkon, és amelyből egy hosszabb utazás után sem feltétlenül akarunk azonnal kiszállni.

Ketten az igazi, de a család sem kizárt

A karosszéria formája és a kupés kialakítás természetesen meghatározza a helykínálatot is. A Prelude elsősorban két felnőtt számára ideális, de a hátsó üléseknek köszönhetően akár két gyermekkel is vállalható családi autó lehet. Persze nem ez lesz az a modell, amelyet elsősorban a hátsó lábtér vagy a családi praktikuma miatt választunk.

A saját, 189 centiméteres magasságommal kényelmesen elfértem az első ülésekben, és még a ki és beszállás sem bizonyult különösebb mutatványnak. Ez egy ilyen lapos sportkupénál már önmagában jó pont. A sportülések megfelelően tartanak, a vezetési pozíció kellemes, a kormány mögött pedig hamar megtaláltam azt a helyzetet, amelyben igazán otthon éreztem magam.

De ami igazán meglepett, az az érzés volt, amikor már bent ültem. Egyszerűen nem akartam kiszállni. Jó volt megfogni a kormányt, kezelni a gázpedált, és hagyni, hogy az autó a saját ritmusában vigyen tovább. Néha ennyi is elég ahhoz, hogy megértsük, miért szeretjük az autókat.

Ismerős Honda hangulat, sportos köntösben

Az utastér kialakításában több ismerős részlettel találkozunk, hiszen a Prelude a Honda Civic elegáns, modern belső világából is merít. A sportülések és a kupés hangulat azonban egészen más karaktert adnak az egésznek. Nem egy hétköznapi modell sportosabb változatában érezzük magunkat, hanem egy olyan autóban, amelynek minden részlete a vezetés köré épül.

Az összhatás kellemes, a kezelőszervek logikusan használhatók, a vezetői környezet pedig jól illik a karosszéria karakteréhez. Egyetlen ponton maradt bennem némi hiányérzet, ez pedig a központi kijelző világa. Nem rossz megoldásról van szó, egyszerűen csak úgy érzem, hogy a Honda ezen a téren tudna még szebbet és jobbat is alkotni. A Prelude különleges karakteréhez talán egy látványosabb, személyesebb digitális felület illene igazán.

Ez azonban nem olyan hiányosság, amely elrontaná az összképet. Sokkal inkább egy apró részlet, amelyet néhány nap után már könnyű elfogadni.

Sportkupé, amely a pénztárcával is kíméletes

A Prelude egyik legnagyobb meglepetése a fogyasztás. Egy ilyen megjelenésű, sportos hangulatú autótól hajlamosak vagyunk azt várni, hogy a vezetési élményért cserébe a benzinkúton kell majd fizetnünk. A Honda azonban ezen a téren is képes meglepetést okozni.

A teszt során a fogyasztást simán öt liter alatt tudtuk tartani, és még autópályán sem emelkedett 6,5 liter fölé. Ez különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy a Prelude megjelenése és karaktere alapján sokan egészen más számokra tippelnének.

Persze a tényleges fogyasztás mindig függ a használattól, a sebességtől és az útviszonyoktól, de a tapasztalataink alapján a Honda hibrid rendszere itt is bizonyította, hogy a hatékonyság és az élvezetes vezetés nem feltétlenül zárják ki egymást.

És igen, mi is együtt tudnánk élni vele

A Honda Prelude nem akar mindenáron a legerősebb, leggyorsabb vagy leglátványosabb sportautó lenni. Egészen más utat választott. A klasszikus kupék eleganciáját ötvözi a modern hibrid technikával, a mindennapokban is vállalható fogyasztással és azzal a vezetési élménnyel, amely miatt egy autó több lehet egyszerű közlekedési eszköznél.

A teszt során újra és újra azon kaptam magam, hogy csak nézem a formáját, élvezem a vezetését, és nem igazán akarok megérkezni. Ritka érzés ez, különösen egy olyan korban, amikor az autók egyre inkább a kijelzőkről, a teljesítményadatokról és a különböző digitális funkciókról szólnak.

A Prelude emlékeztet arra, hogy a vezetés öröme nem kizárólag a lóerők számán múlik. Néha elég egy jól eltalált forma, egy kellemes futómű, egy különleges vezetési mód és az a bizonyos érzés a volán mögött.

Huszonöt év után a Prelude visszatért, és mi örülünk neki, hogy újra találkozhattunk vele. Ha pedig választani kellene, hogy melyik tesztautót tartanánk meg szívesen hosszabb időre, a Honda egészen biztosan ott lenne az élmezőnyben.

Sőt, mi tagadás, szívesen együtt is élnénk vele.